Kiránduló utca
11. kerületben 4 lakásos társasház szerkezetét építjük alvállalkozásban, melynek 3 szintje egy 240nm-es mélygarázzsal indul. A képeken jól látható, hogy a talaj erősen mészköves, ezért az építkezés megkezdését hosszas gépmunka előzte meg. Az ásás utolsó méterét már csak a JCB gépekre szerelt törőfejjel tudtuk kivésni. Emiatt időben is és energiában is több lett a tervezettnél.
A végső építési terület talaja mechanikailag annyira homogén és kemény, hogy az eredetileg tervezett sávalapot a tervezők elhagyták és egy magasabb lemezalapot elkészítését kérték tőlünk. Ezzel időt és pénzt is tudtunk spórolni a projektnek. A pince szerkezete 30 cm-es monolit beton falazattal és vízzáró adalék (penetronnal) készül.
Érdekesség,hogy a legtávolabbi falak eléréséhez az ország egyik legnagyobb betonpumpáját használtuk, ami 48 méter hosszan képes a mixer betont eljuttatni. Ezúton is köszönjük a Molnár beton kft-nek.
A 30 centiméteres falak miatt, az előírásnak megfelelően 7 méteres szakaszokban öntöttük, egyszerre 3 különböző részen. Ez azt jelenti, hogy a zsaluszerelést is és a betonozást is csak szakaszosan tudtuk ütemezni. Költségben ez egy fontos tényező, mivel 4-5x-i átszerelést igényel a zsalu, így a bérleti idő megnő, illetve a betonpumpa ki- és beállása is 4-5x több. Hogy a vízzárást tovább biztosítsuk, a vízszintes és a függőleges falak találkozásánál duzzadó szalagot ragasztottunk le. A beton öntésénél a betonban lévő víz hatására megdagad, így zárja el az esetleges víz bejutását a szerkezetbe.
A munka jelenleg folyamatban van. Most a pincefödém zsaluzásánál tartunk.


Aktuális hírek





